A tárcavezető kiemelte: Magyarországon már 5% fölé emelkedett a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek súlya a teljes áruexportban, de van tere a további bővítésnek. Példaként említette, hogy a Kazahsztánba irányuló magyar export 70%-át az idei év első félében a gyógyszer-, illetve egészségipari kivitel adta, több mint 45 millió dollár értékben.
A miniszter emlékeztetett: a kormány tavaly döntött arról, hogy a magyar emberek ellátásbiztonsága érdekében kiemelt forrásokat von be az egészségiparba, amelynek eredményeként a legfontosabb eszközök és termékek tekintetében önellátóvá válhat Magyarország. Az Egészségipari Támogatási Programnak köszönhetően másfél év alatt új iparág épült ki és ezen a téren lépéselőnyhöz jutottunk a nemzetközi versenytársainkhoz képest – ismertette Varga Mihály.
A miniszter az elmúlt időszak gazdasági teljesítményét elemezve elmondta: a pandémia következtében kialakult válság most egy sokkal erősebb alapokkal bíró gazdaságot ért, a kormány is azonnali és eredményes intézkedéseket hozott. Ennek köszönhetően 2021 harmadik negyedévében 6,1%-os növekedést mutatott a magyar gazdaság. A bővülést támogatta az erős építőipari teljesítmény, a bővülő kiskereskedelmi forgalom, és az újranyitást követően magára találó szolgáltató szektorok többsége – részletezte a tárcavezető. Ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy ma már minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alatti, valamint a kiskereskedelem szeptemberben felülmúlta válság előtti volumenét. Varga Mihály felhívta a figyelmet: idén rekordmagas, 6,8 százalék körüli gazdasági növekedésre lehet számítani, így juthat forrás olyan intézkedésekre is, mint a családi adóvisszatérítés, a nyugdíjprémium, a 25 év alattiak adómentessége és a munkát terhelő adók további csökkentése.