Új vezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élén

Típus
Dátum:
2021-06-24
Forrás:
Pénzügyminisztérium hírek
Az Európai Unióban is példaértékű újításokat vezetett be Sors László vezetése alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely mára az egyik legjobban működő hivatallá vált Magyarországon, a kitűzött célokat sikerrel teljesítette – jelentette ki Varga Mihály Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői értekezletén mondott beszédében.

A pénzügyminiszter kiemelte: a vírusválság megerősítette a digitális átállás fontosságát, ezért tovább kell gyorsítani az adóhivatal informatikai fejlesztésén. Varga Mihály az új célok megvalósításával Vágujhelyi Ferencet bízta meg az adóhivatal élére.

A hivatal idén már 5,5 millió ember helyett készíti el az szja-bevallást, a 2018-ban indult online számlázás komoly csapást mért a feketegazdaság szereplőire, a gazdaság fehéredésében megelőztük például Németországot és Ausztriát is – sorolta az adóhivatal elmúlt éveinek legfontosabb eredményeit a miniszter.

 

A NAV az egyik legjobban működő hivatal Magyarországon, nincs még egy olyan szervezet, amely ennyi feladatot látna el eredményesen. Mintegy 1200 különféle ügy tartozik a NAV hatáskörébe, ami nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló – ismertette Varga Mihály kiemelve, hogy a folyamatosan csökkenő adók mellett is az adóhivatal biztosítja a költségvetési bevételek 94 százalékát.

Varga Mihály hangsúlyozta: a gazdaság újraindítása csak a versenyképesség növelésével lehet sikeres, ennek egyik legfontosabb sarokköve a vállalkozások informatikai fejlettségének erősítése. A gazdaság digitalizálásában az adóhivatalnak kulcsszerepet szán a kormány, ehhez új célok mentén kell tovább fejleszteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. A pénzügyminiszter kiemelte: Vágujhelyi Ferenc korábban már dolgozott a hivatalnál informatikai elnökhelyetteseként, legutóbb pedig a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács vezetőjének tisztségét töltötte be, ahol szintén az infokommunikációs szektor fejlesztéséért dolgozott.



Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion