A 2025-ös sikeres debütálást követően, Magyarország ismét önálló nemzeti standdal tért vissza a 41. Space Symposiumra, amelyre idén április 13. és 16. között került sor Colorado Springsben. A kiállítás a globális űripar egyik legfontosabb eseményeként szolgál.
A rendezvény és az űripar egyre növekvő globális jelentőségét kiválóan szemlélteti, hogy a kormányzati ügynökségekből, ipari óriásvállalatokból és nemzetközi startupokból álló szakmai közönség száma meghaladta a 12 000 főt, míg megközelítőleg 250 kiállító mutatta be technológiáit, a műholdas rendszerektől kezdve a holdjárókig.
A 2026-os alkalom egyik legmarkánsabb sajátossága az volt, hogy a korábbi évek hipotetikus megközelítése helyett a résztvevők a jelenlegi kihívásokra és a már megvalósítható megoldásokra fókuszáltak.
Nagy hangsúlyt kapott a különböző szektorok együttműködésének erősítése, vagyis a magáncégek technológiáinak közvetlen integrálása a védelmi rendszerekbe. Emellett a Nemzetközi Űrállomás közelgő, 2030-ban esedékes kivonása miatt előtérbe került az alacsony pályás kereskedelmi űrállomások jövője is.
A magyar megjelenés a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség koordinációjával, valamint Magyarország Washingtoni Nagykövetsége és Houstoni Alkonzulátusa szakmai támogatásával valósult meg. Külön köszönet illeti külgazdasági attaséinkat, Szilágyi Melindát és Földi Sándort, akik meghatározó szerepet vállaltak a szervezésben és a magyar delegáció munkájának támogatásában.
Az idei küldöttség a korábbi öt sikeres kiállító mellett egy új szereplővel bővült, így széles szakmai spektrumot lefedve mutatta be a hazai űr- és védelmi technológiai szektort: a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. komplex műholdas rendszereket, dróntechnológiát és védelmi digitalizációs megoldásokat fejleszt; a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. világszínvonalú mikrohullámú berendezéseket és űrtávközlési adó-vevő egységeket gyárt; az eCon Engineering Kft. csúcskategóriás mérnöki szimulációkat készít, többek között az Axiom Space ISS-moduljainak optimalizálásához; a PCB Design Kft. sugárzástűrő nyomtatott áramköröket és hardveres adattároló egységeket tervez; a Puli Space Technologies Kft. holdtechnológiákon dolgozik, beleértve a NASA-díjas „Vízszimatoló” detektort és holdjáró fejlesztéseket; míg az újonnan csatlakozó Aedus Space Kft. űripari rendszermérnöki feladatokat, lézeralkalmazásokat és speciális anyagtudományi fejlesztéseket végez.
A magyar delegáció megjelenését a résztvevők kifejezetten pozitívan értékelték, és kiemelték, hogy a világ egyik legjelentősebb űripari kiállításán való közös, kollektív megjelenés komoly szakmai és üzleti lehetőséget biztosított.
A rendezvény során több magas szintű szakmai egyeztetésre is sor került az iparág meghatározó globális szereplőivel, többek között a Voyager Technologies, a Vaya Space, az L3Harris Technologies és az Axiom Space képviselőivel. Ez jelentős eredmény, mivel jól mutatja, hogy a magyar vállalatok képesek érdemi párbeszédet folytatni a nemzetközi űripar vezető szereplőivel, ami egyértelmű visszajelzést ad a hazai fejlesztések minőségéről és versenyképességéről.
