Hírek

Találatok száma: 8 724

Construma 2018 - ÉMI program

Az idei Construma szakkiállításon is tartalmas és érdekes témákkal várjuk az ÉMI standjára érkezőket. A szakmai és lakossági napokon is hasznos tudnivalókat, aktuális információkat hallhatnak szakembereink és meghívott vendégeink révén. Mindemellett látványos vizsgálati bemutatókat is megtekinthetnek az érdeklődők. Szerdai és csütörtöki szakmai programunkon MÉK-pontot kapnak a résztvevők.Várjuk az ÉMI kiállítói standján: A pavilon – 202B

Belarusz építésügyi delegáció az ÉMI-nél

Fehéroroszország legnagyobb építőipari vállalatának vezérigazgatója és munkatársai tettek látogatást az ÉMI-nél. A Belstroycenter és az ÉMI vezetői tájékoztatták egymást a két vállalat tevékenységeiről, kitérve a nemzetközi kapcsolatokra és feladatokra. A delegáció továbbá az Európai Unión kívülről érkező építőipari technológiák magyarországi honosításával, forgalomba hozatalával kapcsolatban egyeztetett.A Magyar-Belarusz Gazdasági

Tapasztalatcsere az energiahatékonyság jegyében

A REBUS (Renovation for Energy efficient BUildings) projekt keretében 2018. január 31. és február 1. között rendezték meg az 5. Projekt meeting és Transznacionális Tapasztalatcsere Rendezvény Lengyelországban, Krakkóban, amelyen az ÉMI szakértője is részt vett a helyi akciótervező csoport tagjaként és a szervező ügynökség stratégiai partnereként.Az eseményen 8 európai ország képviselői találkoztak annak érdekében, hogy közösen kidolgozzanak egy, a

55 éve a minőségért és az innovációért

Az ÉMI jogelődjét, az Építésügyi Minőségvizsgáló Intézetet 1963. február 12-én hozták létre. Ma, 55 évvel később az ÉMI Magyarország legnagyobb épület- és építőanyag-ipari minőségellenőrző innovációs intézménye, a hazai építésügy meghatározó szereplője és szakmai szellemi központja. Tevékenységét országos lefedettséggel látja el, hozzáértését hazai és nemzetközi szinten egyaránt bizonyítja.Az 1948-ban alapított

Együttműködésről tárgyalt az ÉMI és a Mérnöki Kamara

A Magyar Mérnöki Kamara, valamint a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke egyeztetett az ÉMI vezetőivel a napokban. Dauner Márton, az ÉMI vezérigazgatója és Szabó Zsuzsanna műszaki szabályozási igazgató az ÉMI szentendrei székhelyén fogadta Nagy Gyula és Kassai Ferenc elnököket.Az ÉMI szentendrei Tudásközpontjában tartott egyeztetésen Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, és Kassai Ferenc, a Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke

Az ÉVOSZ elnökségi tagja lett az ÉMI vezérigazgatója

Egyhangú elnökségi határozattal az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnökségi tagjává választották az ÉMI vezérigazgatóját, Dauner Mártont. A mintegy 190 tagszervezettel rendelkező Szakszövetség 1989 látja el feladatait, tagjai között Magyarország legjelentősebb építőipari vállalkozásai mellett számos kis- és középvállalkozás megtalálható.Az ÉVOSZ közel harminc éve látja el a magyar építési vállalkozók hazai és

Együttműködésről tárgyalt az ÉMI és a Mérnöki Kamara

A Magyar Mérnöki Kamara, valamint a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke egyeztetett az ÉMI vezetőivel a napokban. Dauner Márton, az ÉMI vezérigazgatója és Szabó Zsuzsanna műszaki szabályozási igazgató az ÉMI szentendrei székhelyén fogadta Nagy Gyula és Kassai Ferenc elnököket.Az ÉMI szentendrei Tudásközpontjában tartott egyeztetésen Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, és Kassai Ferenc, a Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke

A H2020 Participant Portal új funkciója

Új funkciót alakítottak ki a H2020 Participant Portal-on. Az új funkció segítségével a Portal most már lehetőséget biztosít a közvetlen partnerkeresésre az egyes (jelenleg nyitott és jövőbeni) pályázati felhívásokhoz kapcsolódóan. Az érdeklődő pályázók az egyes pályázati felhívás témák weboldalain keresztül férhetnek hozzá az adott témában már meglévő aktív partnerkeresésekhez (példa). Ugyanitt a jogi személyek kinevezett

Támogató szakpolitikai véleményt kapott projektjavaslatok a GINOP-8.1.1-16 – Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Hitelprogram c. felhívásnál, 4. kör

Az uniós forrásból meghirdetett visszatérítendő források között a GINOP-8.1.1-16 hitelprogram célja, hogy olyan, pénzügyi szempontból életképes, jövedelemtermelő vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét ösztönözze, amelyek ötleteik megvalósításához a pénzpiacokon egyáltalán nem, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozáshoz. A konstrukció keretében a pályázók kedvezményes hitelhez juthatnak,
Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion