Találatok száma: 8 782
Kerekasztal-beszélgetés a Fenntarthatóság – Költség vagy sikerkritérium az exportban c. képzés margójára
Nagy sikert aratott az Exportakadémia Képzési Központ 2025 tavaszán megrendezett Költség vagy sikerkritérium az exportban című képzése. A középpontban az ESG, vagy más néven a vállalati fenntarthatóság állt, amely egy üzleti megközelítés, ami növeli a vállalat értékét
Az eddigi legnagyobb Magyar-Kínai Üzleti Fórumot rendezték Budapesten
A Magyar-Kínai Gazdasági Vegyes Bizottság 21. ülésének kísérőrendezvényeként Magyar-Kínai Üzleti Fórumot szervezett a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2025. április 3-án, Budapesten.
Az eseményen Ling Ji, Kína kereskedelmi miniszterhelyettese, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium
A hazai innovációk levédésére vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni
A most induló felhívás 500 millió forintos keretösszegéből a hazai és nemzetközi oltalomszerzéssel kapcsolatos hatósági díjakon felül akár az ezeknél jelentősebb mértékű iparjogvédelmi tanácsadás, vagy a kapcsolódó ügyvivői szolgáltatás költségei is fedezhetők - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pénteken közös közleményben.A közleményben kiemelték, az NKFI Hivatal évek óta
Indul a 450 millió forint keretösszegű Demján Sándor Tanácsadási Voucher Program!
A program részeként a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség kezelésében elindul a Demján Sándor Tanácsadási Voucher Program, amelynek célja, hogy támogassa a kkv-kat tanácsadási szolgáltatások igénybevételében, előre meghatározott témakörökben, annak érdekében, hogy a KKV tőkefinanszírozási programban a tőkebevonást előkészítsék. Ezen célok megvalósítása érdekében az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. az MGFÜ közreműködésével vissza nem térítendő
Cél, hogy minél több innovatív vállalkozás működjön Magyarországon
Bódis László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációs roadshow-jának első állomásán azt mondta, a termelékenység növekedése elsősorban az innováció révén érhető el. Azokban az országokban, ahol a vállalati szektorban erősebb az innovációs aktivitás, termelékenyebben működnek a cégek, és a társadalom jólléte is magasabb.A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy míg az elmúlt időszakban,
Dr. Artner Gábor Péter a HEPA új vezérigazgató-helyettese
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgató-helyettesi pozícióját 2025. március 17-től Dr. Artner Gábor Péter tölti be.
Artner Gábor jogászként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol a nemzetközi jog területére specializálódott
Ismét lehet pályázni a kkv-k innovációs képességét támogató felhívásra
Kiemelték, az elmúlt évek legnagyobb, 75 milliárd forintos keretösszegű kkv innovációs program célja a mikro- és kisvállalkozások innovációs folyamatainak erősítése.A felhívásban pályázni lehet termelési, gyártási folyamatinnovációs tevékenységekre, marketing és, vagy értékesítési innovációs területre, szervezeti innováció célra , valamint logisztikai innovációs tevékenységekre.A vissza nem térítendő támogatásra 3-49 közötti dolgozói
Felpörgött és kikerekedik a hajrában a vállalati e-autó program
A tavaly februárban elrajtolt kiírásra eddig több mint hatezer gazdasági társaság jelentkezett. A 30 milliárd forintos keretösszegből több mint 27,4 milliárd forintra érkezett támogatási kérelem.A teljes forrásmennyiség több mint kétharmadát szerződésekben lekötötték, bő harmadát ki is fizették a nyerteseknek.Emlékeztettek, hogy az Energiaügyi Minisztérium két pályázaton összesen közel 60 milliárd forinttal támogatja a legnagyobb szennyezők közé tartozó
Módosult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program pályázati felhívása
A korábbi felhívás szerint nem nyújtható támogatás többek között azon támogatást igénylő részére, amely a tervezett projekt vonatkozásában bármilyen uniós társfinanszírozású, vagy nemzeti költségvetési forrás terhére meghirdetett felhívás keretében ugyanazon projekt tekintetében támogatást igényelt. Ahhoz, hogy a pályázók további Európai Uniós vagy hazai támogatást vehessenek igénybe, a pályázati felhívás 3.2 ee) pontja törlésre került. A
Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj idei felhívása
A kormány KKV Stratégiájának kiemelt célja a vállalkozói kedv ösztönzése, a vállalkozói lét és életpálya társadalmi megbecsültségének növelése, valamint a vállalkozásindításhoz szükséges tudás és kompetenciák elsajátításának támogatása.Ezen célokkal összhangban az Európai Bizottság és a Nemzetgazdasági Minisztérium az idei évben is meghirdeti az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj (European Enterprise Promotion Awards - EEPA) felhívását.Az NGM
Meghosszabbított benyújtási határidő az MGFÜ Energetikai Tanácsadási Voucher Programban
A folyamatosan beérkező pályázatok és érdeklődések alapján a támogatási kérelmek benyújtási határidejét meghosszabbították; a kérelmek benyújtására 2025. december 05. 12:00 óráig van lehetőség. Bővebb információ, a hatályos Címzetti Felhívás és a benyújtási felület elérhető a program weboldalán: www.vali.hu/energetikai-voucher-program Az MGFÜ
A leghátrányosabb helyzetű térségek legkisebb cégeit segíti a kormány új pályázati felhívása
A cégenként legalább 5 millió és 30 millió forint közötti támogatásra négy régióban - Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak Magyarország - mintegy 300 ezer cég lehet jogosult, közel 1300 településen. Az Európai Unió társfinanszírozásával meghirdetett program 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást biztosít az érintett területeken működő 50 fő alatti cégeknek. A megítélt támogatás 50 százaléka előlegként lehívható.A
