Találatok száma: 8 835
Az alaptörvény szövetséget hoz létre
Az alaptörvény nem pusztán egy, az alkotmányozás pillanatában megszületett dokumentum, hanem olyan charta, amely szövetséget hoz létre, összefogja a múltat a jövővel és egységbe fogja "ezeréves államiságunk történetét" - hangoztatta az igazságügyi miniszter az alaptörvényről rendezett nemzetközi konferencián, Budapesten kedden.
Varga Judit a fórum címére utalva - Magyarország Alaptörvénye 10 éves - gyökerek, értékek és szuverenitás -
A fő európai víziónk: erős szövetséget létrehozó erős nemzetállamok
A fő európai víziónk: erős szövetséget létrehozó erős nemzetállamok, amelyek tisztelik egymást és együttműködnek, nem pedig egy szupranacionális állam, amelyben elvesznek Európa színei - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Madridban a Szent Pál katolikus egyetem Európa jövője címmel rendezett konferencia-sorozatának keretében tartott előadásában hétfőn.
"Napjainkban vita zajlik az európai értékekről, ami engem nagyon elszomorít, hogy ezt
EU védelmi miniszteri és V4+ találkozó Brüsszelben
Az Európai Unió védelmi miniszterei találkoztak november 15-én és 16-án Brüsszelben, ahol hazánkat Benkő Tibor honvédelmi miniszter képviselte. A védelmi miniszterek plenáris üléseit megelőzően a visegrádi országok védelmi miniszterei találkoztak francia partnerükkel, Florence Parly miniszterrel. A megbeszélés a magyar V4-elnökség első V4+ formátumú miniszteri szintű találkozója volt.A védelmi miniszterek találkozóját novembe
Múlt nélkül nincs jövő
Önálló fennállásának 71. évfordulóját ünnepelte a katonai pénzügyi szolgálat november 16-án, a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban. A rendezvényen részt vett dr. Vidoven Árpád, a HM közigazgatási államtitkára, Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke és Ballainé Krikker Zsuzsánna dandártábornok, a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója is.Nagy várakozás övezte az idei ünnepi
Nemzetközi konferencia a kiberbűnözésről
Magyarország biztos partner a kiberbűnözés elleni harcban - jelentette ki Dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter 2021. november 16-án Budapesten, az Octopus Konferencia megnyitóján. Az Európa Tanács kiberbűnözéssel foglalkozó szakmai rendezvényét a magyar elnökség programsorozata részeként szervezték meg. Az online rendezvényen Pintér Sándor felidézte: 20 évvel ezelőtt, 2001. november 23-án harminc ország minisztere látogatott el
Konferencia a jövő erdeiről és fenntartásáról
A szakmai és szakmaközi tudásátadás fontosságáról, az új gazdálkodási modellek kialakításának szükségességéről, valamint a kutatás és a gyakorlati gazdálkodás kapcsolatának szorosabbá tételéről beszélt Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a Magyar Tudományos Akadémia „A jövő erdei és az erdők fenntartása a változó környezetben” című tudományos rendezvényén, kedden. Az államtitká
Átadták a termelői piacot Nagykamaráson
Hatvanmillió forintból készült el a Békés megyei Nagykamaráson a termelői piac, amelyet kedden adtak át.Erdős Norbert, az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta, 2012-ben indította el a kormány a termelői piac bővítését szolgáló programot, amely annyira sikeres lett, hogy a kezdeti 117-ről 2020 végére 324-re nőtt a helyi termelők saját áruik könnyített körülmények közti árusítását
Botrányos Brüsszel hozzáállása a sertésválsághoz
Az Európai Bizottság 19 tagállam kérését semmibe véve tagadta meg, hogy rendkívüli uniós piaci válságkezelési intézkedések bevezetésére tegyen javaslatot a sertéságazatban kialakult krízishelyzet kezelésére. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar sertéstartók csak a kormányra számíthatnak, mondta Nagy István agrárminiszter.A Mezőgazdasági és Halászati Tanács november 15-i ülésén újabb tagállamok csatlakoztak a korábbiakhoz, így
Dinamikus növekedési pályán maradt a gazdaság
A harmadik negyedév 6,1 százalékos növekedése azt mutatja, hogy továbbra is dinamikus pályán maradt a gazdaság - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatait kommentálva a közösségi oldalára felkerült videóüzenetében.Felidézte: a második negyedév 18 százalék körüli rekordnövekedésével a magyar gazdaság már meghaladta a járvány előtti teljesítményét.A harmadik negyedéves növekedés a második
Szijjártó Péter: a Türk Tanácsban az együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul
A Türk Tanácsban az együttműködés egymás kioktatása helyett a kölcsönös tiszteletre alapul, amely a világpolitikából egyre inkább hiányzik, pedig megléte kezelhetőbbé tenné még a legnehezebb kihívásokat is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Isztambulban. A tárcavezető a Türk Tanács csúcstalálkozójáról nyilatkozva úgy vélekedett, hogy "a világpolitika tele van konfliktusokkal, támadásokkal, holott a
Menczer Tamás: a kereszténydemokrácia a jelen és a jövő
A kereszténydemokrácia - a balliberális felfogással szemben - nem a múlt, hanem a jelen és a jövő része - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budakeszin. Menczer Tamás kiemelte: ami értékes, nem lehet elavult, és a kereszténydemokrácia által támogatott közösségek nem megkötnek, hanem megtartanak. A politikus a Kereszténydemokrácia
Szijjártó Péter: megduplázódott a kereskedelmi forgalom Magyarország és a Türk Tanács államai között
Megduplázódott a kereskedelmi forgalom Magyarország és a Türk Tanács államai között az elmúlt nagyjából tíz évben, és az együttműködés jelentősége folyamatosan növekszik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban. A tárcavezető a Türk Tanács külügyminiszteri ülésén üdvözölte, hogy Magyarország három évvel ezelőtt megfigyelőként csatlakozhatott a szervezethez, és rámutatott, hogy
