Találatok száma: 8 835
27 milliárd forintot fordított a kormány ökoturisztikai beruházások megvalósítására
A kormány 2010 óta 27 milliárd forintot fordított az állami erdőgazdaságokon keresztül ökoturisztikai beruházások megvalósítására - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára csütörtökön Szentendrén.Zambó Péter a Bölcső-hegyi kilátó ünnepélyes átadásán elmondta, hogy az elmúlt tíz év ökoturisztikai fejlesztéseinek keretében 52 kilátó, 150 egyéb létesítmény, 40 erdei szálláshely, 17 látogatóközpont és 11 erdei
Rekordfejlesztéseket valósítottak meg a nemzeti parkok az elmúlt évtizedben
Soha nem látott mértékű fejlesztéseket hajtottak végre a hazai nemzeti park igazgatóságok az elmúlt évtizedben, a projekteknek köszönhetően összesen 320 ezer hektáron sikerült javítani a természeti környezet állapotát Magyarországon – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Pécsett, a Pintér-kertben.Rácz András hangsúlyozta, hogy csak ebben az évben 30 beruházást fejeztek be az igazgatóságok
Jelentős az érdeklődés a precíziós mezőgazdasági pályázati felhívásra
A digitális megoldások széleskörű alkalmazása, a precíziós gazdálkodásra való áttérés az agrárium előtt álló nagy feladatok egyike. Az agrárgazdaságokat ebben segítő első pályázat a napokban zárult le, amelyet várhatóan a későbbiekben több is követ – mondta el Feldman Zsolt egy agrárdigitalizációval foglalkozó szerdai konferencián.A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett kerekasztal-beszélgetésen az
Jelentős madárvédelmi intézkedések történtek az áramszolgáltatók és a természetvédelem összefogásával
Széleskörű összefogással és ágazatokon átívelő közös munkával lehet sikeresen megállítani az élővilág sokszínűségének csökkenését, ebbe a folyamatba illeszkedik az áramszolgáltatókkal évek óta folytatott együttműködés is – jelentette ki az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a 12. MAVIR madárvédelmi online konferencián.Balczó Bertalan beszédében elmondta: az előzetes vizsgálatoknak,
A digitális mezőgazdaság digitálisan felkészült gazdákat kíván
A magyar agrárium csak abban az esetben tud versenyképes maradni nemzetközi viszonylatban is, ha az innovatív technológiákat mielőbb átveszi, és azokat a hazai gazdák is elkezdik széles körben alkalmazni - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az NAK TechLab Demo Day konferencián, szerdán, Budapesten.A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság digitalizációja nem csupán kényelmi vagy hatékonyabb munkaszervezési célokat
Győrben ülésezett a GINOP MB
Győrben ülésezett a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Monitoring Bizottsága (MB). Az ülést Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár vezette, amelyen az Európai Bizottságtól a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság vezetője, Nicolas Gibert-Morint is részt vett. A főigazgató egy éve tölti be ezt a tisztséget, így különösen nagy öröm volt számára, hogy az
Saját jövőjükről voksolnak a családok 2022-ben
A családok a saját jövőjükről szavaznak 2022-ben: míg a kormány jelenleg a támogatások különféle formáival segíti a saját ingatlanra vágyó családok dolgát, ez a helyzet azonnal megváltozik, ha a baloldal kerül hatalomra - jelentette ki Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban, amelyet a Magyar Nemzet ismertetett.Elmondta, hogy eddig megközelítőleg kilencszázmilliárd forint igény
Magyarország támogatást nyújt Jordánia regionális stabilizációs szerepének megőrzéséhez
Magyarország átfogó támogatást nyújt Jordánia regionális stabilizációs szerepének megőrzéséhez, annak érdekében, hogy a közel-keleti térség ne legyen újabb migrációs hullámok kiindulópontja - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ammánban a tárca közleménye szerint.A tárcavezető jordániai kollégájával, Ajmán Szafadival közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány miatt komoly
Az OTDK díjazottjainak eredményei a magyar tudományos közösség erejét is jelzik
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) díjazottjainak eredményei a magyar tudományos közösség erejét és a felsőoktatás jövőbe mutató tevékenységét egyaránt jelzik - hangoztatta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), ahol az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a 35. OTDK ünnepi záróülését tartotta.
Bódis József, a díjazottak
Még több magyar céggel dolgozna össze a védelmi iparban a Rheinmetall
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával mutatkozik be jelenlegi és jövőbeni partnereinek Európa legjelentősebb védelmi és biztonsági technológiai szállítója. A Rheinmetall Industry Day Hungary 2021 rendezvényen több mint száz lehetséges beszállító, közös fejlesztési és gyártási projektek potenciális hazai közreműködői vehetik fel a kapcsolatot a világcéggel 2021. november 24-25-én, Budapesten.
Palkovics László innovációs és
Ez nem ment valami fényesen - Végleg bealkonyult a világító gyerekjátékok felének
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a legkisebbek biztonságát szem előtt tartva 2021-ben is kiemelten ellenőrzi a gyermekjátékokat. A húszféle villogó figura, labda közül kilenc megbukott a legutóbbi vizsgálaton. A veszélyes termékeket kivonják a forgalomból.
A szülők jogos elvárása, hogy a gyerekek folyamatos felügyelet nélkül is biztonságosan használhassák a játékokat. A veszélyforrások zöme azonban ránézésre nem azonosítható
A Fővárosi Önkormányzat elsődleges feladata a tömegközlekedés biztosítása Budapesten
A pénz kifizetésének feltétele a szerződés aláírása. A Fővárosi Önkormányzatnak törvényben előírt elsődleges feladata a tömegközlekedés biztosítása Budapesten. Ha a Főváros még ezt sem tudja megoldani, akkor a főpolgármester tényleg alkalmatlan!
Minimális együttműködési hajlandóság esetén már hosszú hónapokkal ezelőtt rendezhette volna a budapesti tömegközlekedés idei finanszírozásának ügyét a Fővárosi Önkormányzat. Bá
