Találatok száma: 8 835
Az AM számszerűsíti, hogy mennyi pénzzel károsította meg Bige László a magyar gazdákat
Az Agrárminisztérium (AM) most azon dolgozik, hogy számszerűsítse, mennyi pénzzel károsította meg Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a magyar gazdákat - közölte Nagy István tárcavezető a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnökével tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.Az agrárminiszter hangsúlyozta: megvédik a magyar gazdákat és fogyasztókat a
Együttműködés a gyermekvédelemben élők állatvédelmi oktatásának segítésére
A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerekek állatvédelmi szemléletformálását, valamint a felelős állattartással kapcsolatos ismeretei szélesítését célzó együttműködési megállapodást írtak alá hétfőn Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetemen.A dokumentumot Ovádi Péter, az Agrárminisztérium Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa; Czibik Norbert András, a Szociális és
Eredményes a jégkármérséklő rendszer
A gazdákat évről évre próbára teszik az egyre intenzívebbé váló természeti kockázatok: az aszály, a belvíz, az árvíz, a tavaszi fagyok, vihar és jégverés. Magyarországon Európa egyik legfejlettebb, több pilléren nyugvó mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerét működtetjük, közte a jégkármérséklő rendszert – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a hétfői sajtótájékoztatón.Farkas Sándor hangsúlyozta: a
Jövőre is 5 százalék felett marad a növekedés
A magyar gazdaság Európában az egyik leggyorsabban indult újra, az év közepére már meghaladta a járvány előtti szintet; idén 6,8 százalékos, jövőre pedig 5 százalék feletti növekedés várható - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter éves meghallgatásán a gazdasági bizottság ülésén.Kiemelte: a költségvetés a válság és az újraindítás idején is helyt állt, 2008-cal ellentétben nem kellett az IMF segítségét kérni, pedig a jelenlegi válság
Nem szabad veszélybe sodorni az ellátásbiztonságot
A klímaváltozás ügyét nem lehet kizárólag politikai szempontok szerint megközelíteni, a szakmai hozzáállás mellőzése a gazdaságok leállásával fenyegethet - erről beszélt a Mediaworks Hírcentrumának Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Szerinte kulcsfontosságú az észszerűség, ennek ellenére a klímaváltozás körül túl nagy a politikai zaj.A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent cikk ismerteti, hogy Varga
A kkv-k is spórolhatnak az adón - segít a PM kiva-kalkulátora
Jövőre még kedvezőbbé válik a kisvállalati adó (kiva), mértéke 10 százalékra csökken. A kkv-k a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénzt spórolhatnak meg, ebben segíti most a vállalkozásokat a Pénzügyminisztérium (PM) kiva-kalkulátora - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.A Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára elmondta, hogy jelenleg 68 ezer cég kivázik. Ők jövőre az egy százalékpontos adócsökkentéssel összességében 10
Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légiközlekedés korlátozásához
Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légiközlekedés korlátozásához - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben szombaton az MTI-vel.Az Európai Unió Tanácsa pénteken megvitatta az újonnan azonosított, B.1.1.529-es dél-afrikai variánsára adható lehetséges uniós válaszlépéseket. Az ülésen megszületett javaslat szerint a dél-afrikai régióból érkező személyek esetében a nem alapvetően szükséges utazások
Nem merülhet feledésbe…
November 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emléknapja. A közel 800 ezer rabságba vetett magyar állampolgárra emlékeztek Óbudán, a szovjet megszállás áldozatainak, 2018-ban felavatott emlékműnél. A rendezvényen Benkő Tibor honvédelmi miniszter is lerótta kegyeletét.„Emlékezni, de egyben emlékeztetni is gyűltünk most össze” - mondta el beszédében Benkő Tibor honvédelmi miniszter, hozzátéve: a
B9 védelmi miniszteri találkozó Bukarestben
A legutóbbi - több mint másfél évvel ezelőtt 2019. április 4-5-én - varsói találkozójuk után, november 25-26-án Bukarestben került sor a Magyarországot, Bulgáriát, Csehországot, Litvániát, Lettországot, Lengyelországot, Észtországot, Romániát és Szlovákiát magába foglaló úgynevezett B9 formátumú védelmi miniszteri ülésére. A megbeszélésen hazánkat Szabó István honvédelmi államtitkár képviselte.A megbeszélés apropóját
2022 márciusára készül el az ország legnagyobb almatermesztési létesítménye
Jövő márciusra fejeződik be az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének építése Újfehértón - mondta az agrárminiszter a 9,6 milliárd forint értékű beruházás bokrétaavató ünnepségén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban szombaton.Nagy István kifejtette, az almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központ tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkezik majd,
Visszataszító, hogy politikai kérdést csinálnak a vakcinából
Visszataszító, hogy politikai kérdést csinálnak a vakcinából - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Obnyinszkban Mihail Murasko egészségügyi miniszter magyar kitüntetésének átadásán."Szánalmasnak tartom, sőt, mivel emberéletekről van szó, visszataszítónak tartom, hogy sok országban a mai napig politikai és ideológiai kérdést csinálnak az oltásokból. A vakcina nem ideológiai kérdés, a vakcina életet ment és
Az Orbán-kormány mindent megtesz a bevándorlás ellen
Amíg az Orbán-kormány vezeti Magyarországot, addig a határkerítés állni fog, és a kormány mindent megtesz a bevándorlás ellen, elutasítja az illegális bevándorlás legalizációját és a kötelező kvótát - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.Menczer Tamás hozzátette: ugyanakkor Magyarország szolidáris, és
