Hírek

Találatok száma: 8 835

Agrár-élelmiszeripari pilotokra vonatkozó pályázati felhívás

A H2020 programból finanszírozott DEMETER projekt keretében az agrár-élelmiszeripari ágazatban tevékenykedő kkv-kat, közép- és felsőfokú oktatási intézményeket és kutatóintézeteket célzó pályázati felhívást hirdetett meg, amely max. 150.000 EUR összköltségvetésű, 2-3 partner által megvalósítandó, a gazdák igényeire épülő pilot projekteket fog finanszírozni. Korábbi pilot projektekre példát itt talál: https://h2020-demeter.eu/pilots-overview/

200 évvel ezelőtt született Lónyay Menyhért

Lónyay Menyhért a magyar történelem meghatározó alakja volt, elvei ma is felismerhetőek a kormány nemzeti érdekeket előtérbe helyező politikájában – jelentette ki Varga Mihály a kiegyezés utáni első pénzügyminiszter születésének 200. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen. A tárcavezető hangsúlyozta: ahogyan a kiegyezés utáni időszakban, úgy ma is a magyar emberek érdekei vannak az első helyen, ezért a legfontosabb kérdésekben

A hitelmoratórium továbbra is védi a pénzügyi segítségre szoruló családokat, kisvállalkozásokat

A hitelmoratórium 2022. június 30-ig segíti a rászorulókat, amelyet 220 ezer lakossági ügyfél és háromezer kisvállalkozás vesz igénybe - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára.A kormány az adócsökkentések és a munkahelyteremtés mellett célzottan, majd két és fél évig tartó törlesztési moratóriummal segíti a bajba jutott banki adósokat - jelentette ki. Megjegyezte, hogy a koronavírus-válság egyik

Két hatalmas beruházási rekorddöntés történt tavaly

Miközben a világgazdaságból érkező hírek szinte kizárólag negatívak voltak tavaly, "mi két hatalmas, beruházásokkal kapcsolatos rekordot is megdöntöttünk" - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.A tárcavezető kifejtette: a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül összesen 1886 milliárd forintnyi (5,3 milliárd eurónyi) beruházás Magyarországra hozataláról született megállapodás, amire

Újabb pályázat indul a Brexit miatt kárt szenvedett vállalatoknak

Újabb pályázat indul január 17-én minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán. Szijjártó Péter közleménye szerint a Brexit miatt sok európai, köztük sok magyar vállalat szenvedett el veszteségeket.A Külgazdasági és Külügyminisztérium ősszel ezen vállalatok támogatására írt ki pályázatot, amelyben 37 cég kapott 10,2 milliárd forint támogatást

Folytatódik a zöldgazdasági vállalkozások támogatása

Tíz milliárd forinttal folytatódik a zöldgazdaság területén működő vállalkozások technológiafejlesztésének támogatása a Zöld Nemzeti Bajnokok program keretében. A pályázat előminősítésére mától lehet jelentkezni. A kormány elkötelezett a nagy növekedési potenciállal rendelkező zöldgazdasági vállalkozások technológiafejlesztésének támogatása mellett, mert így lesznek nem csak high-tech, hanem fenntartható munkahelyeink is Magyarországon,

Elstartolt a CES: Tizenkét magyar startup a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményén

Az INPUT Program és az Express Innovation Agency közös szervezésében tizenkét magyar startup mutatkozhat be a Consumer Electronics Show-n (CES), Las Vegasban, 2022. január 5-7. között. A résztvevők a rendezvényt követően nemzetközi befektetőkkel és szakmai partnerekkel is találkozhatnak a Szilícium-völgyben. A startupokat egy kétkörös folyamatban választották ki, a szakmai felkészültség és elért eredmények mellett a várható fogadókészséget és az

Stabil a munkaerőpiac helyzete

A magyar munkaerőpiacon kedvező tendenciák mutatkoznak, a munkaerőpiac stabil helyzete állandónak tekinthető, ezek mögött kormányzati támogatások, intézkedések sora húzódik - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva. A KSH szerdán tette közzé, hogy tavaly novemberben a 15-74 éves

Falvaink fejlődése az elmúlt három évben új lendületet kapott

Falvaink fejlődése az elmúlt három évben új lendületet kapott, a települések komfortosabbá, szebbé váltak - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán a közösségi oldalára feltöltött videójában. Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a program 2022-ben is folytatódik és tovább dolgoznak az élhető falvakért.A kormánybiztos a videóban úgy fogalmazott, egy újabb sikeres és látványos eredményekkel teli időszakot a hátunk

Csaknem 122 ezer határsértőt fogtak el tavaly

Csaknem 122 ezer határsértőt és több mint 1200 embercsempészt fogtak el tavaly a magyar hatóságok - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Bakondi György közölte: 2020-ban 45 500 határsértőt fogtak el, vagyis jelentős a növekedés a magyar határon átjutni próbálkozók számában. Idén január első napjaiban már 860 határsértőt és hét embercsempészt fogtak el

A borászatokat rendkívüli támogatással is segítette az Agrárminisztérium

1,5 milliárd forint támogatást kaptak 2021. végén azok a borászatok, amelyeknek komoly értékesítési nehézséget okozott a koronavírus-járvány vendéglátást és turizmust érintő hatása.Az Agrárminisztérium által biztosított keretösszegből összesen 846 bortermelő részére fizetett ki támogatást a Magyar Államkincstár, amelynek átlagos hektáronkénti mértéke 250 ezer forint volt. A vendéglátásba,

Ismét forráshoz jut a tejágazat

A kormány elkötelezett a hazai tejtermelés és a tejfeldolgozás fejlesztése iránt, ezért a szakágazat szereplői az elkövetkezendő időszakban további fejlesztési és bővítési forráshoz jutnak - mondta az Agárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a KÖZÉPTISZAI Mg. Zrt.-nél tett látogatáson, Kenderesen.Erdős Norbert a szakterületet érintő támogatásokkal kapcsolatban emlékeztetett, a 2014-2020-as időszakban
Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion