Találatok száma: 8 835
Elindult a hazai fegyverfejlesztés második fázisa
Két tanintézménnyel is együttműködési megállapodást kötött az MH Modernizációs Intézet január 11-én, kedden, Budapesten. Az évek óta tartó közös munkát megerősítő egyezmény fontosságát méltatva dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy a magyar fegyvercsalád fejlesztésének szüksége van a fiatalok jelentette új erőforrásokra.A megállapodás - amit a Diana Fegyvertechnikai
Társadalmi adósságot törlesztettünk
„Történelmi múltunk ismerete és feldolgozása elengedhetetlen a nemzet sikeres jövőjének megteremtéséhez” - jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, január 11-én, kedden, Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.Második világháborús magyar katonai veszteségi adatbázist hozott létre a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM). A most elkészült, és a
A Takuba-misszió háttere
„Fokozottan ügyelünk arra, hogy erre a területre csak a valóban legjobban felkészített katonák menjenek” - mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka azon a beszélgetésen, amit a Magyar Honvédség új, Maliban zajló missziós szerepvállalása kapcsán rendeztek a Mathias Corvinus Collegiumban, január 10-én.„Dzsihádisták és kék emberek – a Magyar Honvédség szerepvállalása a Száhelben” címmel
A BM 3,6 milliárdos pályázatot hirdet önkormányzati fejlesztésekre
A Belügyminisztérium 3,6 milliárd forint összértékű pályázatot hirdet önkormányzati ingatlanok és infrastruktúra fejlesztésére, karbantartására - jelentette be Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára 2022. január 11-én Budapesten.A pályázati támogatások segítségével megújulhatnak bölcsődék, óvodák, iskolák, háziorvosi rendelők, sportudvarok, önkormányzati utak, hidak, járdák és közös önkormányzati épületek. A támogatás
Idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését
A tavalyihoz hasonlóan az idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését három célterületen - közölte Nagy István agrárminiszter kedden a 2022. évi hungarikumok pályázatról tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.Hozzátette, a kiemelkedő összegű forrás célja, hogy támogassák a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését, gondozását. Nagy István kitért
A 2021-es költségvetés megalapozta a magyar gazdaság újraindítását
A gazdaság újraindítása érdekében a kormány 2021-ben is folytatta az adócsökkentésekre, a munkahelyteremtésre és a családok megerősítésére épülő gazdaságpolitikát. Ennek köszönhető, hogy a gazdaság teljesítménye 6,4%-kal nőhetett, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4% alá javult. Emellett tovább nőttek a családok támogatására és a nyugdíjasok védelmére fordított források is
Újra díjazza a Pénzügyminisztérium a pénzügyi tudatosságot
Harmadik alkalommal írta ki a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj pályázatot a Pénzügyminisztérium, az elismeréssel azokat a diákokat, pedagógusokat és intézményeket díjazzák, akik újszerű, élményszerű és diákbarát megoldásokat mutatnak fel a pénzügyi tudatosság területén - mondta Balogh László, a tárca helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A pályázaton a diákok egyénileg 150 eze
Rendben zajlik a magyarok evakuálása Kazahsztánból
Rendben zajlik a Kazahsztánban rekedt magyarok evakuálása, a segítséget kérők már úton vannak Oroszországba, ahonnan majd a honvédség repülőgépe szállítja őket haza az esti órákban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közösségi oldalán.A tárcavezető hangsúlyozta, hogy egyelőre a Magyarországgal egy szövetségi rendszerben lévő, jóval nagyobb és erősebb államok főkonzulátusai sem tudták eddig megoldani a
Felszállt Almatiban a hat magyar állampolgárt és a családtagjaikat szállító repülőgép
Az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépe felszállt Almati repülőteréről, fedélzetén hat magyarral, illetve családtagjaikkal - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő délelőtt a közösségi oldalán.Szijjártó Péter miniszter bejegyzésében azt írta: a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel vasárnap folyatott megbeszélésének megfelelően, az orosz külügyminisztérium segítséget nyújtott az Almatiban ragadt magya
Az orosz külügyminisztérium segít az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap megállapodott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, hogy az orosz külügyminisztérium segít az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában.A magyar miniszter Facebook-oldalán azt írta, hogy a főkonzulátusok már egyeztették is a technikai részleteket, így reméli - tette hozzá -, hogy hétfőn jó hírekről számolhatnak majd be.
Két magyar még szombat este elhagyhatja Kazahsztánt
Két hazatérni szándékozó magyar állampolgár még szombat este elhagyhatja Kazahsztánt - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közmédiával. Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország kazahsztáni képviseleteinek az a legfontosabb feladata, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a Kazahsztánban tartózkodó magyar állampolgárokkal, és mérjék fel, hányan szeretnének hazajönni.Jelenleg 12 olyan magyar állampolgárról tudni, akik el
Folyamatosan tartják a kapcsolatot a kazahsztáni magyarokkal
A kazahsztáni magyar képviseletek folyamatosan tartják a kapcsolatot az országban tartózkodó magyar állampolgárokkal, akik közül tizenegyen (kilenc Almatiban, egy Nur-Szultánban és egy Aktobéban tartózkodó személy) jelezték, hogy el kívánják hagyni Kazahsztánt - írta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szombaton."A nur-szultáni nagykövetség és az almati főkonzulátus munkatársai mindent meg is tesznek ennek érdekében, azonban mind a
