Hozzátette: immár 241 ezer gyermeknek gyűlik pénz, a babakötvényekben több mint 117 milliárd forint fial.
Az államkincstár tavaly áprilisban tette lehetővé az állampapírszámla internetes nyitását. Kezdetben nagy érdeklődés mutatkozott, amely nyáron kissé alábbhagyott, hogy aztán ősszel, a második hullám idején újra felszökjön - nyilatkozta a politikus.
"Az egyik legjobb üzletbe fog, aki a válság idején magyar állampapírba fektet. Egyrészt ennél biztonságosabb megoldás ma nemigen képzelhető el, másrészt az elérhető hozam kiemelkedő a piacon, harmadrészt aki így cselekszik, az ország anyagi stabilitásáért is tesz" - vélekedett.
Az állampapírszámlára babakötvényt is lehet vásárolni.
Ha a családtagok havi 5 ezer forintot fizetnek be egy tavaly született gyermek javára, akkor a babakötvény több mint 2 millió forintot adhat a gyermek 18. születésnapja után - mutatta be egy példán keresztül a konstrukció lehetséges eredményét Tállai András.
A napokban elérte a 20 ezret azoknak a száma, akik online nyitottak lakossági számlát az államkincstárnál - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.