Magyarország finanszírozása biztosított

Típus
Dátum:
2020-12-01
Forrás:
Pénzügyminisztérium hírek
Magyarország finanszírozása nemcsak az idei évre, hanem a következő évekre is biztosított, elegendő forrás áll rendelkezésre az ország működtetésére, a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítását szolgáló programok finanszírozására - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető kiemelte: a kormány ebben a válsághelyzetben sem megszorításokkal és adóemelésekkel él, ehelyett az adócsökkentés, a családok támogatásának növelése, a vállalkozások és a beruházások erősítése a célja. Jelentősen nő az orvosok bére és kibővítik az otthonteremtési programot is - tette hozzá.
Közölte: azt szeretnék, hogy mire megérkezik a vakcina és újraindul a világgazdaság, a magyar vállalkozások növekedésre kész, versenyképes állapotban legyenek. A magyar államháztartás az ehhez szükséges forrásokat biztosítja. Minden remény megvan arra, hogy ismét eredményesen leküzdjük a válságot, ahogy tavasszal és 2010-ben is történt - jelentette ki.
Varga Mihály kifejtette: a kormány a járványhelyzetben, a legnagyobb gondok közepette, amikor összefogásra lenne szükség, a hazai baloldal támadásai és a külföldi kritikák kereszttüzében áll, és vannak, akik álhíreket terjesztenek az intézkedései támadásával. Ebben a helyzetben elvárható lenne, hogy ha valaki segíteni nem tud vagy nem akar, legalább ne ártson - vélekedett.
A miniszter köszönetet mondott a magyar embereknek és vállalkozásoknak a helytállásért.
Kitért rá: valótlan vádak fogalmazódtak meg az államháztartás finanszírozásával kapcsolatban is, álságos kritikák érkeztek azoktól, akik 2010-re csődbe taszították az országot. Azonban a kormány az elmúlt tíz évben leszorította az államadósságot, áttért a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásra, csökkentette az ország kitettségét, rendbe tette a pénzügyeit - mondta.

Közölte: a kormány 50 százalékról 20 százalék alá csökkentette az államadósság devizaarányát, és e szint alatt kívánja tartani. Elérték, hogy 2023 elejéig nincs szükség új devizaforrás bevonására - tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy a járvány okozta válság a gazdaságot is kedvezőtlenül érinti, 6,4 százalékos visszaeséssel kalkulálnak, 1700 milliárd forint bevételkieséssel számolnak, miközben a kiadások növekedtek. Ugyanakkor a harmadik negyedéves adatok kedvezőbben alakulnak, mint az előző negyedévé, ami azt mutatja, hogy a gazdaság képes lesz gyorsan helyreállni - mutatott rá. Hozzáfűzte: itt köszön vissza az elmúlt évek kimagasló gazdasági teljesítménye.
Varga Mihály a gazdaságvédelmi akciótervről szólva azt mondta: a megoldás a munkahely és a munka lehetőségének biztosítása az emberek számára. Gyors és célzott gazdaságvédelmi intézkedésekre van szükség, az Európai Uniónak is lett volna ideje ezekre, de csak most jutott el az első támogatásokig, és még mindig inkább a politikai vitákra helyezi a hangsúlyt - fogalmazott.
    



Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion