A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-angolai gazdasági vegyes bizottság budapesti ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy magyar vízügyi vállalat 100 millió dollár értékben tizenhárom telepet fog építeni az afrikai országban, így biztosítva kétmillió ember ellátását ivóvízzel. Emellett előkészület alatt áll egy magyar biztonsági nyomdaipari cég 140 millió dolláros helyi beruházása. Továbbá hamarosan megkezdődik a felújítása a korábban 100 millió értékben telepített magyar gyártású gázturbináknak Angolában.
Szijjártó Péter ezt követően arról számolt be, hogy Magyarország évi ötven angolai hallgató számára biztosít egyetemi ösztöndíjat. A következő tanévre pedig máris mintegy ezren jelentkeztek ezekre a helyekre, ami szerinte jól mutatja a magyar felsőoktatási rendszer nemzetközi tekintélyének javulását. Kiemelte, hogy az ülésen megtörtént azon egyezmény parafálása is, amelynek nyomán létrejöhet a közvetlen légi összeköttetés a magyar és az angolai főváros között. Ezen elképzelések alapján a Luanda-Moszkva járatba iktathatnának be egy budapesti megállót.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Afrikát gyakran nevezik a jövő, a lehetőségek kontinensének, s ez igaz is, ugyanakkor a földrész nagyon komoly kihívásokkal néz szembe. "A magyar álláspont szerint a szoros európa-afrikai gazdasági együttműködés segíthet leginkább abban, hogy Afrika vonzó tudjon lenni és maradni saját állampolgárai számára" - szögezte le. Majd aláhúzta, hogy ebből a szempontból követendő példa Angola, amely őrzi a biztonságát, fejleszti a gazdaságát, és így nincs is a migrációs kibocsátó országok között.
Az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó leszögezte, hogy kizárólag a higgadt, nyugodt, kölcsönös tiszteletre alapuló párbeszéd vezethet megoldásra, ezért folytatni kell a magas szintű egyeztetéseket. A tárcavezető megerősítette, hogy a honvédelmi minisztérium tárgyalásokat folytat a NATO-katonák magyarországi telepítésére vonatkozó amerikai megkeresésről.
A CNN információját illetően, amely szerint ezerfős egységről lehet szó, meghökkenését fejezte ki, mondván, ő még senkitől nem hallotta ezt a számot, tehát pusztán álhírről van szó. Ezután a Szputnyik orosz koronavírus-vakcina tervezett hazai gyártásáról beszélt, s hangsúlyozta, hogy az oltóanyagokat az Európán kívüli piacokon kívánják majd értékesíteni, ahol nagy rájuk a kereslet. Hozzátette: készen állnak az együttműködésre minden nagy vakcinagyártóval.
A magyar-orosz hosszú távú gázvásárlási szerződés esetleges módosításával összefüggésben elmondta, hogy évi egymilliárd köbméterrel bővíthetik a szállítást a déli útvonalon, erről jövő héten fog egyeztetni Orbán Viktor kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.