Az elmúlt évek gazdasági eredményei biztos alapot adnak a védekezéshez

Típus
Dátum:
2020-10-21
Forrás:
Pénzügyminisztérium hírek
Az elmúlt évtized egyik legeredményesebb éve volt 2019 a magyar gazdaság számára, amelynek köszönhetően Magyarország ma biztos alappal és a saját lábán állva védekezik a járvánnyal szemben – mondta Varga Mihály a 2019-es költségvetés zárszámadásának általános vitáját megelőző expozéjában.

A pénzügyminiszter kiemelte: a tavalyi költségvetés lehetővé tette, hogy Magyarország megőrizze biztonságát, gazdasági teljesítménye az uniós élmezőnybe kerüljön és továbbra is segítse a magyar családokat.

A magyar emberek és vállalkozások munkájának, valamint az eredményes gazdaságpolitikának köszönhetően az elmúlt években tartós növekedés jellemezte a magyar gazdaságot, így 2019-ben 4,6%-kal nőtt a GDP, ami meghaladta a költségvetés benyújtásakor előre jelzett 4,1%-os ütemet – ismertette Varga Mihály kiemelve, hogy az Európai Unión belül Magyarországon volt a negyedik leggyorsabb a növekedés. A munkanélküliség rekord alacsony szintre, 3,4%-ra csökkent, miközben a foglalkoztatottak száma - a rendszerváltás óta először - meghaladta a 4,5 millió főt. – tette hozzá. 

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen, ezért Európában is egyedülálló családi adózási rendszert vezetett be, amely egymillió családnak nyújt segítséget. Tavaly ez a rendszer tovább bővült: havi 40 ezer forintra nőtt a kétgyermekes családok adókedvezménye, ami 350 ezer család számára jelentett könnyebbséget. Tovább nőtt a gyermekétkeztetésre fordítható támogatás mértéke is: 2019-ben már közel 79 milliárd forintot költött a kormány erre a célra. Varga Mihály elmondta, hogy a bérek tekintetében a legnagyobb arányú növekedés az egészségügyben valósult meg, 326 milliárd forinttal több forrás jutott az egészségügyben dolgozók fizetésére, mint 2010-ben. Mint fogalmazott: a kormány az adócsökkentés politikáját is folytatta, a szociális hozzájárulási adó mértékét további 2 százalékponttal, 17,5%-ra csökkentette, ami éves szinten mintegy 300 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.

Varga Mihály emlékeztetett: 2019-ben a kormányzati szektor hiánya a GDP 2%-át tette ki. ezzel Magyarország 8. éve teljesítette az államháztartás egyenlegére vonatkozó maastrichti kritériumokat. Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya fokozatosan csökkenve, 65,4%-ra mérséklődött 2019-ben a 2010-es 80%-ról indulva, így az államadósság szintje Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben tavaly az Európai Unióban.



Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion