A Magyar Nemzetben megjelent interjúban Tállai András emlékeztetett rá, a nyugdíjprémium kifizetését ahhoz kötötte a kormány, hogy a gazdaság teljesítménye meghaladja a 3,5 százalékot. A Pénzügyminisztérium legfrissebb számításai szerint akár 6,8 százalékos gazdasági növekedést is elérhet a magyar gazdaság - tette hozzá.
A parlamenti államtitkár elmondta: kiegészítő nyugdíjemelés akkor jár, ha az évközi adatok alapján az infláció magasabb lesz, mint amennyivel a nyugdíjak az év elején emelkedtek. Az idei költségvetés tervezésekor tavaly az tűnt valószínűnek, hogy 2021-ben háromszázalékos lehet az infláció - idézte fel, megjegyezve, hogy az infláció a globális gazdaság újraindulására is visszavezethetően nagyobb lett a vártnál.
Tállai András emlékeztetett arra, hogy a kormány év közben júniustól már elrendelt egy 0,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést, az infláció azonban ezt a mértéket is túllépte, így most újabb kiegészítő emelés következik. Novemberben az adott havi ellátások folyósításával egyidejűleg 1,2 százalékos kiegészítő emelés lesz. A mostani korrekcióval együtt 4,8 százalékos éves növelésről beszélhetünk - fűzte hozzá Tállai András. Megjegyezte: a különbözetet januárig visszamenőleg egy összegben kapja kézhez minden jogosult, majd decemberben már az emelt összeget folyósítja a kincstár.
A novemberi kiegészítő emeléskor összesen 51 milliárd forintot fizet ki az állam a nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek. Ebben már benne van a 13. havi ellátásra eső többlet kifizetése is. Ehhez társul a nyugdíjprémium körülbelül kétszázmilliárdos összege, vagyis a jogosultak részére 250 milliárd forint pluszpénzt folyósít az állam novemberben - összegezte az interjúban az államtitkár.
A rendes havi nyugdíjjal együtt kiegészítő emelést és nyugdíjprémiumot is kapnak november közepén az idősek; a prémium egységesen nyolcvanezer forint lesz, a kiegészítő emelés egy átlagos nyugdíjnál megközelíti a húszezer forintot - mondta a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.