A Pénzügyminisztérium idén is várja a javaslatokat a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj kitüntetettjeire

Típus
Dátum:
2021-05-17
Forrás:
Pénzügyminisztérium hírek
Ebben az évben is díjazza a Pénzügyminisztérium a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kimagasló tevékenységet végző oktatási intézményeket és pedagógusokat, valamint a kimagasló egyéni eredményeket elérő diákokat.

Új kihívások jelentkeztek az online oktatás terén mind az intézmények, a pedagógusok és a hallgatók számára is. Ez a helyzet lehetőséget teremthetett arra is, hogy új, kreatív ötletek szülessenek a megvalósításokban. A Pénzügyminisztérium a pénzügyi tudatosság fejlesztése során a legkimagaslóbb tevékenységet felmutató tanulót 150 ezer forinttal, általános vagy középfokú iskola tanárát félmillió forinttal, iskolát pedig kétmillió forinttal díjaz. A javaslatokat a pénzügyminiszter által felkért személyekből álló ötfős bizottság értékeli, amelynek tagjai a Pénzügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakterületért felelős állami vezetői. A testület értékelésének figyelembevételével a díj adományozásáról a pénzügyminiszter dönt.

A kormány 2017 végén fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját, amelynek keretében számos intézkedés támogatja a fiatalok és a lakosság felvilágosítását a pénzügyi ismeretek és a pénzügyileg körültekintő és megfontolt magatartás erősítése érdekében. A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj lényeges lépés lehet azon az úton, amely a teljes magyar lakosság pénzügyekben való jártasságának fokozását célozta meg.

A javaslatokat - rendhagyó módon - a tanév végéig, 2021. június 15-ig fogadja a tárca. Javaslatokat nyújthatnak be az iskolák fenntartói, vezetői, illetve a szülői munkaközösség.

A javaslatokat a Pénzügyminisztérium Pénzügyi Szabályozási Főosztálya részére kell megküldeni a putudatossag@pm.gov.hu e-mail címre. A javaslat beérkezéséről a Pénzügyminisztérium elektronikus úton visszaigazolást küld.

További részletekért kattintson!

 



Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion