Magyarország már most is fontos regionális hídfőállása a koreai befektetéseknek és egyre több cég mutat érdeklődést hazánk iránt – mondta Varga Mihály. Hozzátette: 2021-ben a Koreai Köztársaságból érkezett a legtöbb befektetés Magyarországra, közel 1000 milliárd forint értékű beruházásról hoztak döntést, a 260 dél-koreai hátterű vállalat 20 ezer embernek ad munkát hazánkban.
A pénzügyminiszter emlékeztetett: Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházásának keretében az SK Innovation Iváncsán építi harmadik magyarországi akkumulátorgyárát, a 680 milliárd forint értékű fejlesztés 2500 új munkahelyet hoz létre. A második legnagyobb beruházás, az ALG Chem-Toray 267 milliárd forintos, valamint a harmadik legjelentősebb fejlesztés, az EcoPro BM 264 milliárd forint értékű projektje is az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódik.
A magyar-koreai kétoldalú kereskedelem az elmúlt években kétszámjegyű növekedést mutatott: 2020-ben 28%-kal, tavaly pedig 18%-kal erősödött – ismertette a pénzügyminiszter kiemelve, hogy a magyar kivitel felülmúlta az import bővülését.
A magyar tárcavezető és Moon Sung-wook koreai kereskedelmi, ipari és energiaügyi miniszter társelnökletével zajló tanácskozáson a felek egyetértettek abban, hogy Magyarország továbbra is előnyös üzleti környezetet, szakképzett munkaerőt és versenyképes adórendszert kínál a koreai befektetéseknek.
Varga Mihály az ülésen hangsúlyozta: a hitelminősítők az elmúlt hónapokban sorra erősítették meg Magyarország befektetésre ajánlott besorolását, amely azt mutatja, hogy hazánk sikerrel vette a járványhelyzet okozta kihívásokat. Hozzátette: Magyarország felkészült az orosz-ukrán konfliktus okozta világgazdasági kihívásokra, hazánk gazdasági növekedése az elsők között van az uniós rangsorban, a kormány megnövelte a pénzügyi tartalékokat és javította az egyensúlyi mutatókat.