Épülnek és erősödnek a hívők azon közösségei, amelyek vállalják a kőtemplom építésének terhét, és velük együtt épülnek és újulnak meg templomaink is – hívta fel a figyelmet Varga Mihály. Mint mondta: keresztény kultúránkat olyan erőforrásnak tartjuk, amely megtartja a nemzetet, alapja szabadságunknak, és amely egyben megújulásunk forrása is.
A ma Európájában külön értéke van a keresztény hitnek – tette hozzá a miniszter kiemelve, hogy az emberek és nemzetek szabadsága nem elválasztható, és nem vonható kétségbe a keresztény hit és életforma szerepe sem társadalmaink jövőjében. Magyarország Kormányának ezért feladata, hogy hazai politikájában megjelenítse és a nemzetközi fórumokon is képviselje ezeket az elveket – fogalmazott a tárcavezető.
Tavasszal, amikor a járvány következtében kizökkent életünk a megszokott rutinokból, nem várt módon szembesültünk azzal, hogy milyen törékeny az emberi élet, és sebezhető az európai gazdasági környezet is – emlékeztetett Varga Mihály köszönetet mondva a magyar egyházaknak a veszélyhelyzetben nyújtott lelki segítségért.
Nyíregyháza-Örökösföld új templomának megépítését a helyi református közösség kezdeményezte, a mintegy 700 millió forintos beruházást Magyarországi Református Egyház Zsinata mellett a kormány is támogatta.