A hazai tulajdonú vállalatok erősödésével csökken Magyarország kiszolgáltatottsága

Típus
Dátum:
2022-03-23
Forrás:
Külügyminisztérium hírek
A hazai tulajdonú vállalkozások folyamatos erősödésével csökken Magyarország kiszolgáltatottsága, ami kellő stabilitást biztosít a nemzetgazdaság számára - hangsúlyozta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szerencsen.

A tárcavezető a Szerencsi Bonbon Kft. beruházásának átadásán kiemelte, hogy a családi cég 600 millió forintos fejlesztését az állam 282 millió forinttal támogatta, amiért cserébe a társaság kötelezettséget vállalt a 130 fős dolgozói állománya megtartására.

A projekt keretében új, 2300 négyzetméteres üzemcsarnok épült, illetve összevonták és fejlesztették a cég szerencsi telephelyeit. Szijjártó Péter beszédében fontosnak nevezte a régi márka megerősítését, és úgy vélekedett, hogy a "fiatalkorunkból ismert magyar brandek újjáéledése a nemzeti öntudatunknak és büszkeségünknek is jót tesz". A fejlesztés kapcsán pedig rámutatott, hogy a magyar élelmiszeripar a "legsikeresebb napjait éli", amiben a csokoládégyártásnak is nagy szerepe van.

Arról is beszámolt, hogy az utóbbi másfél évtizedben egymás követték a különböző válságok, azonban a kormány sikeres gazdaságpolitikájának köszönhetően a nehézségek ellenére is egyre-másra jönnek létre a munkahelyeket teremtő beruházások. "Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy amikor összefogtunk, akkor nem volt számunkra lehetetlen" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a tavalyi rekordév volt a magyar gazdaság szempontjából.

A miniszter emlékeztetett, hogy a járvány idején megindított beruházásösztönzési program keretében 1434 vállalat fejlesztését támogatták, és a kedvezményezettek körülbelül 80 százaléka magyar tulajdonú cég volt. Mint kijelentette, ez is mutatja, hogy a gazdaság "nemzeti lába" egyre erősebb szerepet játszik, s a hazai tulajdonban lévő vállalkozások adják a nemzetgazdaság lelkét.



Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion