A 2022-es költségvetés korai elfogadása segíti a kiszámíthatóságot

Típus
Dátum:
2021-05-26
Forrás:
Pénzügyminisztérium hírek
A jövő évi költségvetés korai, nyár eleji elfogadása segíti a kiszámíthatóságot - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára kedden az Inforádió Aréna című műsorában.

Banai Péter Benő a 2022-es költségvetésben két fő elemet emelt ki, a családok, valamint a munkahelyek támogatását, ami, mint mondta 2010-óta minden költségvetést jellemez. A jövő évi költségvetésben 2800 milliárd forintot fordítanak a családok támogatására, ami a GDP nagyjából 5 százalékát teszi ki. A gazdaság újraindítását 7300 milliárd forint szolgálja.
A munkahelyekről elmondta: 2010-hez képest 800 ezerrel többen dolgoznak, és 2022-ben folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése.     Kitért arra, hogy a tervezet rég látott hiányszámokat tartalmaz, a hiánycél a GDP 5,9 százaléka lehet 2022-ben.
A járvány előtt a magyar gazdaság az Eurostat adatai alapján jó pályán volt, 2014-2019-között az átlagos növekedés 4,1 százalékos volt, az uniós átlag 2,1 százalék. Az államadósság 2011 után minden évben csökkent, a hiányt a GDP 3 százaléka alatt tudták tartani.
A járvány az egész nemzetgazdaságban visszaesést okozott, ez határozta meg a költségvetési bevételek alakulását és a pluszkiadásokat az egészségvédelem, és az újraindítás érdekében. A számok alapján a magyar hiányszint nem kiugró európai viszonylatban, "belesimul a trendekbe", jövőre érdemi államadósság-csökkenés jöhet, ami 2023-ban is folytatódhat - mondta.
Kiemelte: a magyar válságkezelés során a munkahely-megőrző támogatások mellett a beruházásokat támogatják, ezek rövid távon negatívan hatnak a költségvetés egyenlegére. Ez a speciális válságkezelés az uniós átlagnál nagyobb növekedést hozhat - tette hozzá.
A bizonytalan helyzetben a gazdaság szereplőinek, a vállalkozásoknak támpontot nyújthat az, ha időben fel tudnak készülni a változásokra - mondta arra a felvetésre, hogy miért jó a költségvetés korai elfogadása. "Az előnyök meghaladják a bizonytalanságok miatti kockázatokat" - fogalmazott, hozzátéve: a kockázatok kezelésére a 2022-es költségvetésben jelentős, 233 milliárd forint értékű tartalékot különítettek el az előre nem látható kiadásokra, ami a GDP 0,4 százaléka.



Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion