3,6 milliárd forintos beruházás a Márkánál

Típus
Dátum:
2022-03-01
Forrás:
Pénzügyminisztérium hírek
A jelenlegi helyzetben a gazdaságpolitikában is higgadt, megfontolt lépésekre van szükség – jelentette ki Varga Mihály a Márka 3,6 milliárd forintos beruházásának átadásán Felsőlajoson.

A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság ma jóval ellenállóbb a világgazdasági kockázatokkal szemben, a kormány megnövelte a pénzügyi tartalékokat, javította az egyensúlyi mutatókat, megerősítette a befektetők és a hitelminősítők bizalmát.

A magyar gazdaságpolitika bizonyított már konjunktúra és válság idején is – jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta: a világjárvány előtt a magyar növekedés volt a leggyorsabb az Európai Unióban, a járvány okozta válság után pedig ismét az elsők között vagyunk az uniós növekedési rangsorban. Ennek a teljesítménynek meghatározó részesei azok a magyar vállalkozások, amelyek képesek folyamatosan fejlődni és a külpiacokon is helytállni – fogalmazott a tárcavezető kiemelve, hogy a Márka nemcsak itthon képvisel komoly brandet, hanem innovációival a nemzetközi piacon is megállja a helyét. 

A vállalat most elkészült beruházása környezetbarát technológiával tartósítószermentes termék gyártását teszi lehetővé és 67 új munkahelyet teremt – ismertette a tárcavezető. Hangsúlyozta: a gyártó- és raktárkapacitás fejlesztése 3,6 milliárd forintból valósult meg, amelyhez a Nagyvállalati Beruházás Támogatás 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá.

Varga Mihály az ukrajnai konfliktusról szólva kifejtette: Magyarország alapvető érdeke, hogy kimaradjon a fegyveres konfliktusból, és megőrizze a magyar emberek biztonságát. Hazánk biztonságos menedéket nyújt a harcok elől menekülőknek, ezek az emberek számíthatnak Magyarországra. Az elmúlt bő évtized gazdaságpolitikájával mérsékeltük a magyar gazdaság külföldi kitettségét, erősítettük ellenálló-képességét, így felkészültebbek vagyunk a világgazdasági kockázatokra, mint a 2010 előtti időszakban. A tárcavezető emlékeztetett: 2010 óta a külföldi kézben lévő államadósság aránya megfeleződött, az állami vagyon közel 70%-kal nőtt, a magyar tulajdonú vállalatok és az alapvető fontosságú iparágak megerősödtek.



Fizetési megoldás szolgáltatója
Barion